Rólunk

Az EcoSolutions-nél abban hiszünk, hogy a vezetés belülről indul. Segítünk vezetőknek és csapatoknak megtalálni az egyensúlyt, a tisztánlátást és az együttműködést egy olyan világban, ahol a változás állandó. Szolgáltatásaink az executive coachingtól és a csapatfejlesztéstől kezdve az önismereti programokon és mindfulness rutinokon át a természet-alapú coachingig terjednek. Minden programunk célja ugyanaz: erősíteni a vezetői jelenlétet, az integritást és a kapcsolódást – mert innen születnek a valódi, fenntartható eredmények.

Miért tesszük ezt? Mert hisszük, hogy amikor a vezetők önmagukkal összhangban dolgoznak, nemcsak a szervezetek teljesítenek jobban, hanem az emberek is kiegyensúlyozottabbak, kreatívabbak és együttműködőbbek lesznek. Ez pedig túlmutat a munkahelyen: hatással van családokra, közösségekre és végső soron a társadalomra is.

Üdvözöllek!
Kármán Edit vagyok. Két kamaszfiú édesanyja, feleség, nő, testvér, vállalkozó, vezető és alvállalkozó, barát.
Okleveles business és team coach, szervezetfejlesztő, igazságügyi közvetítő (mediátor) és közgazdász.
Hiszek abban, hogy a valódi teljesítmény belülről indul: abból, ahogyan jelen vagyunk, döntünk és kapcsolódunk.

Az együttműködés és a fejlődés mindig is ösztönösen vonzott – ugyanúgy, ahogy a rendszerek működése és harmóniája is.
Pályám elején közgazdászként, kontrolling oldalról, multinacionális környezetben dolgoztam. Később gazdasági vezetőként és szervezetfejlesztőként egyaránt megtapasztaltam, hogyan hat a tudatos jelenlét a csapatok eredményességére és a döntések minőségére.

Indító tulajdonosként és szervezeti építőként egy ma már piacvezető logisztikai vállalkozás felépítésében is részt vettem. A szervezeti életciklusok szinte minden szakaszát átéltem – ez a tapasztalat ma is alapja annak, hogy a vezetőket és csapatokat támogassam a növekedésben.

A coaching számomra a fenntartható teljesítmény tere: ahol a célok mellett a belső egyensúly is fókuszban van.
Hiszem, hogy a hosszú távú eredményességhez a bizalom, a tudatosság és a hiteles kommunikáció adja az alapot.
Ebben támogatom azokat a szervezeteket, ahol fontos, hogy az emberek ne csak működjenek, hanem valóban kapcsolódjanak egymáshoz és a közös célhoz.

A természet és a rendszer-szemlélet számomra nem külön világ, hanem inspirációs tér.
Meggyőződésem, hogy ha a vezető képes tudatos jelenlétből irányítani, az nemcsak a csapatát, hanem a szervezet teljesítményét is emeli.